Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10. A Kapuőrző Kulcsár

2010.04.25

10. A Kapuőrző Kulcsár

A Gyáva Oroszlán csak hosszú idő múltán tért magához, mert igen sokáig feküdt a pipacsok között, s lehelte be halált hozó illatukat; de amikor felnyitotta szemét, és lemászott a szekérről, módfelett örült, hogy még életben van.

- Rohantam, ahogy csak tudtam - magyarázta, miközben ásítva leült. - De túlságosan erős volt a virágok szaga. Hogy hoztatok ki?

Társai elbeszélték, hogy a mezei pockok önzetlen segítségével sikerült megmenteni az életét; és a Gyáva Oroszlán nevetve jegyezte meg:

- Lám, én mindig azt hittem magamról, hogy félelmetes, erős állat vagyok; a pici, törékeny virágok mégis kis híján megöltek, és a csöpp mezei pockok mentették meg az életemet. Milyen különös! De barátaim, most mihez kezdünk?

- Most először is vissza kell találnunk a sárga téglával kövezett útra - mondta Dorka. - Azután pedig meg sem állunk a Smaragdvárosig.

Az Oroszlán kipihente magát, ismét ereje teljében volt, így hát elindultak újra a selymes, friss réten át, ahol igen kellemes járás esett. Nemsokára rátaláltak a sárga téglás útra, és most már toronyiránt haladtak a Smaragdváros felé, ahol a nagy és bölcs Oz tanyázik.

Az út onnét már simán, jól volt kövezve, szép volt a táj is körös-körül, s utasaink szíve örvendezett, hogy maguk mögött hagyták a rengeteg erdőt, s vele együtt a temérdek veszélyt, amely borongós sűrűjében rájuk leselkedett. Az utat itt ismét kerítés szegélyezte, de valamennyi zöldre volt festve; és amikor tanyához értek, az is zöld színben virított. A délután folyamán több efféle kis parasztház mellett haladtak el, néha a házak lakói kiléptek a kapuhoz, és úgy néztek rájuk, mintha kérdezni akarnának valamit, de senki sem közeledett hozzájuk, senki sem szólította meg őket - annyira féltek a hatalmas Oroszlántól. Az emberek egytől egyig gyönyörű smaragdzöld ruhába voltak öltözve, és csúcsos süveget viseltek, olyasfélét, mint a mumpicok.

- Úgy nézem, már Oz birodalmában járunk - vélekedett Dorka. - Alighanem közeledünk a Smaragdvároshoz.

- Úgy ám - erősítette meg a Madárijesztő. - Itt minden zöld, ellentétben a mumpicok országával, akiknek kék a kedvenc színük. De errefelé az emberek nem olyan barátságosak, mint a mumpicok, és attól tartok, nem találunk senkit, aki éjszakára befogadna.

- Szeretnék végre egyebet is enni, nemcsak gyümölcsöt - mondta a leányka. - És Totó is biztosan nagyon éhes. Álljunk meg a legközelebbi háznál, és szólítsuk meg, aki benne lakik.

Így hát, mikor a legközelebbi tekintélyes tanyához értek, Dorka nagy bátran odament az ajtóhoz, és bekopogott. Az ajtó résnyire kinyílt, épp csak annyira, hogy egy asszony kikukucskálhatott rajta, és megkérdezte :

- Mit kívánsz, kislány, és miért van veled az a hatalmas oroszlán?

- Szeretnénk betérni éjszakára, ha megengednéd. Az Oroszlán barátom és útitársam, és a világért sem bántana senkit.

- Szelíd? - kérdezte az asszony, és egy kicsit jobban kinyitotta az ajtót.

- Ó, nagyon - felelte Dorka -, és ráadásul még gyáva is, úgyhogy jobban fél tőled, mint te őtőle.

Az asszony meghányta-vetette magában a dolgot, még egyszer szemügyre vette az Oroszlánt, végül így szólt:

- Nem bánom, ha igazat beszélsz, akkor jertek be, adok nektek vacsorát és hálóhelyet.

Bementek hát valamennyien a házba, ahol az asszonyon kívül még hárman laktak, egy férfi és két gyerek. A férfinak fájt a lába, és a pamlagon feküdt a szoba sarkában. Valamennyien óriási meglepetéssel szemlélték a furcsa kompániát, és mialatt az asszony vacsorához terített, a férfi megkérdezte:

- Hová igyekeztek?

- A Smaragdvárosba, a nagy Oz színe elé.

- Csakugyan? - álmélkodott a férfi. - És gondolod, hogy Oz fogad majd benneteket?

- Miért ne fogadna? - kérdezte Dorka.

- Úgy hírlik, hogy senkit sem enged a színe elé. Jómagam sokszor jártam már a Smaragdvárosban, csodálatos és gyönyörű hely, annyit mondhatok; de még sohasem láttam a nagy Ozt, és sose beszéltem halandó emberrel, aki látta volna.

- Nem jár ki? - kérdezte a Madárijesztő.

- Soha. Nap nap után ott ül a palotája nagy tróntermében, és még a szolgái sem látják soha szemtől szembe.

- Vajon milyen lehet? - tűnődött a leányka.

- Nehéz megmondani - magyarázta a férfi. - Tudod, Oz hatalmas, nagy varázsló, olyan alakot ölt, amilyent akar. Az egyik azt mondja, olyan, mint egy madár, a másik szerint olyan az alakja, mint az elefánté, a harmadik szerint pedig macskához hasonlít. Ismét mások előtt úgy jelenik meg, mint gyönyörű szép tündér vagy kis manó, vagy bármiféle más alakban, amint éppen kedve tartja. De hogy milyen igazából, a maga természetes alakjában, azt senki emberfia nem tudja.

- Milyen különös! - mondta Dorka. - De nekünk mindenképpen találkoznunk kell vele, különben hiába tettük meg ezt a hosszú, nagy utat.

- Miért akartok beszélni a félelmetes Ozzal? - kérdezte a férfi.

- Meg akarom kérni, hogy adjon nekem egy kis eszet - válaszolt elsőnek a Madárijesztő.

- Ó, ennél mi sem könnyebb; Oznak úgyis több esze van, mint amennyit használni tud.

- Én pedig szívet akarok tőle kérni - mondta a Bádog Favágó.

- Ó, ez neki annyi, mint a semmi: egész gyűjteménye van mindenféle méretű és alakú szívekből.

- Én pedig bátorságot szeretnék tőle kérni - vallotta meg a Gyáva Oroszlán.

- Oz egy nagy köcsög bátorságot tart a tróntermében, arany födővel letakarva, hogy ki ne csorduljon. Szívesen ad majd neked is belőle.

- Én pedig meg akarom kérni, hogy küldjön haza Kansasba - mondta Dorka.

- Hol van az a Kansas? - kérdezte a férfi meglepetten.

- Azt nem tudom - felelte Dorka röstelkedve. - De az otthonom, és biztosan tudom, hogy valahol kell lennie.

- Több mint valószínű. Nos, Oz mindent tud, és biztosan Kansast is megtalálja majd neked. De előbb a színe elé kell kerülnöd, és ez a dolog nehezebbik része, mert a Nagy Varázsló nem szívesen fogad, és többnyire az történik, amit ő akar. - A férfi ezután Totóhoz fordult:

- Hát te mit kívánsz?

De Totó csak a farkát csóválta, mert akár hiszitek, akár nem: nem tudott beszélni.

Az asszony most vacsorához szólította a társaságot, így hát az asztal köré telepedtek, és Dorka nagy élvezettel falatozott: előbb kását evett, aztán rántottat és hozzá finom fehér cipót. Az Oroszlán is megkóstolta a kását, de azt mondta, nem ízlik neki, mert zabból van, márpedig a zab lónak való eledel, nem pedig Oroszlánnak. A Madárijesztő és a Bádog Favágó semmit sem evett, Totó pedig mindenből egy kicsit, és nagyon örült, hogy olyan jó vacsorát kap.

Vacsora után az asszony ágyat vetett Dorkának, Totó is melléje feküdt, az Oroszlán pedig az ajtót őrizte, hogy senki se zavarja álmát. A Madárijesztő meg a Bádog Favágó a sarokba húzódtak, és csendesen álldogáltak egész éjszaka, bár aludni persze nem tudtak.

Másnap reggel, mihelyt megvirradt, útnak eredtek, és csakhamar gyönyörű zöld ragyogást pillantottak meg maguk előtt az égen.

- Az biztosan a Smaragdváros - vélte Dorka.

Ahogy továbbhaladtak, a zöld fény egyre erősödött, és úgy látszott, végre elérkeznek hosszú útjuk céljához. Mégis délután lett, mire a várost körülvevő falhoz értek. Erős, magas kőfal volt, s ugyancsak élénk zöld színű.

A sárga téglás út egyenesen nekivezetett egy smaragdokkal kivert, hatalmas nagy kapunak; a smaragdok úgy tündököltek a napfényben, hogy még a Madárijesztő festett szemét is elvakították csillogásukkal.

A kapun csengő is volt; Dorka megnyomta a gombot, s bentről ezüstös csilingelés hallatszott. Azután a nagy kapu lassan kinyílt, barátaink beléptek, és magas, boltozatos teremben találták magukat, amelynek falain ugyancsak megszámlálhatatlan sok smaragd tündökölt.

Kis emberke állott előttük, körülbelül akkora, mint egy mumpic. Tetőtől talpig zöldbe volt öltözve, még a bőre is zöldes színbe játszott, és nagy zöld láda állt mellette.

Ahogy megpillantotta Dorkát és társait, az emberke megkérdezte:

- Mi járatban vagytok a Smaragdvárosban?

- A hatalmas Ozzal szeretnénk beszélni - felelte Dorka. Az emberke úgy meghökkent ettől a választól, hogy leült gondolkozni, és hüledezve csóválta fejét.

- Esztendők óta senkinek sem jutott ilyesmi eszébe - szólalt meg nagy sokára. - Oz hatalmas és rettenetes, és ha hiú vagy oktondi kéréssel fordultok hozzá, és megzavarjátok bölcs elmélkedéseiben, könnyen feldühödik, és egyetlen pillanat alatt megsemmisít benneteket.

- Csakhogy a mi kérésünk se nem hiú, se nem oktondi - méltatlankodott a Madárijesztő. - Hanem ellenkezőleg, nagyon is fontos. És mi úgy hallottuk, hogy Oz jóságos varázsló.

- Ez való igaz - erősítette meg a zöld emberke. - Bölcsen és jóságosan uralkodik a Smaragdvároson. De aki nem becsületes, vagy aki puszta kíváncsiságból közeledik hozzá, azzal csúnyán elbánik, és mind ez ideig kevesen merészelték kérni, hogy szemtől szembe lássák. Én vagyok a Kapuőrző Kulcsár, és ha csakugyan látni akarjátok a hatalmas Ozt, kénytelen vagyok odavezetni benneteket a palotájához. De előbb szemüveget kell vennetek.

- Miért? - kérdezte Dorka.

- Mert szemüveg nélkül a Smaragdváros tündöklő ragyogása megvakítana. Még aki itt lakik, annak is éjjel-nappal szemüveget kell hordania. Mindenkire rá van lakatolva, mert Oz így rendelte el, amikor a város épült, és én őrzőm az egyetlen kulcsot, amely a zárat nyitja.

Kinyitotta a nagy ládát, és Dorka meglátta, hogy színültig tele van mindenféle méretű és alakú pápaszemmel. Valamennyinek zöld volt az üvege. A Kapuőrző Kulcsár kikeresett egyet, amely éppen ráillett Dorka orrára, és rápróbálta. A szárához két aranypánt volt erősítve, ami körülfutott a fején, és hátul összeért, a Kapuőrző Kulcsár bekattantotta a lakatot, és bezárta egy pici kulccsal, amelyet láncon a nyakában viselt, így hát Dorka még ha akarja, akkor sem vehette volna le a szemüveget, de igazán nem is tiltakozott ellene, mert hiszen a világért sem akart megvakulni a Smaragdváros ragyogásától.

Azután a zöld emberke a Madárijesztőt, a Bádog Favágót, az Oroszlánt, de még a kicsi Totót is fölszerelte pápaszemmel, és valamennyit rájuk lakatolta.

Végül ő maga is felvette okuláréját, és kijelentette, hajlandó őket elvezetni a nagy Oz palotájához. Egy falba vert szögről nagy aranykulcsot akasztott le, azzal kinyitotta a belső kaput, és azon át utasaink beléptek a Smaragdvárosba. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.