Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16. A nagy szélhámos varázsereje

2010.04.25

16. A nagy szélhámos varázsereje

Másnap reggel a Madárijesztő így szólt barátaihoz:

- Kívánjatok nekem szerencsét, megyek Ozhoz, és végre-valahára megkapom az eszemet. Mire visszatérek, olyan leszek, mint mindenki más.

- Én olyannak szeretlek, amilyen vagy - mondta Dorka bensőségesen.

- Nagyon kedves tőled, hogy szeretsz egy Madárijesztőt - válaszolta emez. - De biztosan többre becsülsz majd, ha meghallod a remek gondolatokat, amelyeket az új agyvelőm kitermel.

Azzal vidáman elbúcsúzott valamennyiüktől, elment a trónterem elé, és bekopogott.

- Szabad! - szólt ki Oz.

A Madárijesztő belépett, és a kis emberkét az ablaknál ülve találta, gondolataiba merülve.

- Az eszem végett jöttem - bökte ki a Madárijesztő félénken.

- Igen, igen, persze; ülj le, kérlek, ebbe a székbe - mondta Oz. - Ugye, nem veszed zokon, hogy leszedem a fejedet, de másképp nem tudom berakni az új agyvelődet az őt megillető helyre.

- Tessék csak, vedd le bátran, csak az a fontos, hogy jobb legyen, mire visszateszed.

A Varázsló tehát levette a Madárijesztő fejét, és kirázta belőle a szalmát. Aztán bement a hátsó szobába, fogott egy messzely korpát, azt összekeverte egy jókora csomó zsilettpengével. Mikor mindezt alaposan összerázta, betöltötte a Madárijesztő fejének a felső részébe, a többit pedig jól kitömte szalmával, hogy a keverék a helyén maradjon.

Azzal visszaillesztette a fejet a helyére, és így szólt a Madárijesztőhöz:

- Mától fogva új ember vagy, úgy vág az eszed, mint a borotva!

A Madárijesztő boldogan, büszkén fogadta leghőbb kívánsága teljesülését, melegen megköszönte Oznak fáradozását, és visszasietett barátaihoz.

Dorka kíváncsian méregette barátját: koponyája valósággal duzzadt az észtől.

- Hogy érzed magad? - kérdezte.

- Okosnak érzem magam - válaszolta a Madárijesztő komolyan. - Ha hozzászokom az új eszemhez, mindent tudni fogok.

- Mik azok a fura, pengeszerű dolgok, amik kiállnak a fejedből? - kérdezte a Bádog Favágó.

- Azok mutatják, hogy milyen éles az esze - vágta rá az Oroszlán.

- No, megyek én is Ozhoz, a szívemért! - szólt a Favágó, azzal ment ő is a trónterem elé, és bekopogott az ajtón.

- Szabad! - kiáltott ki Oz.

A Favágó belépett:

- A szívemért jöttem.

- Helyes - mondta a kis ember. - De előre figyelmeztetlek, lyukat kell vágnom a melledbe, hogy behelyezhessem a szívedet. Remélem, nem fog nagyon fájni.

- Ó, cseppet sem - felelte a Favágó. - Nem is fogom érezni. Oz tehát bádogvágó ollót vett elő, és azzal kis, négyszögletes lyukat vágott a Bádog Favágó mellkasának bal oldalába. Aztán a szekrényből gyönyörű szívet vett elő: piros selyemből készült, és fűrészporral volt kitömve.

- Nem gyönyörű? - kérdezte.

- Szépnek szép - bólintott a Favágó örvendezve. - De mondd, gyengéd-e ez a szív?

- Ó, nagyon gyengéd! - válaszolta Oz, betette a szívet a Favágó mellébe, azután visszaillesztette a kivágott négyszöget, és gondosan odaforrasztotta, ahonnét kivette.

- Tessék - mondta elégedetten. - Most aztán olyan szíved van, amire mindenki büszke lehetne. Sajnálom, hogy foltot kellett raknom a melledre, de hát anélkül nem tudtam volna megoldani.

- Sose bánd a foltot! - kurjantotta boldogan a Favágó. - Örökké hálás leszek neked, sose felejtem el a jóságodat.

- Szóra sem érdemes - szerénykedett a Varázsló.

A Bádog Favágó visszasietett barátaihoz, akik melegen gratuláltak neki szerencséjéhez.

Most az Oroszlán ment el, és kopogtatott a trónterem ajtaján.

- Szabad! - szólt ki Oz.

- A bátorságomért jöttem - szólt az Oroszlán, ahogy belépett.

- Helyes - bólintott a kis öreg. - Máris adom.

Odalépett a szekrényhez, felnyúlt, és a legmagasabb polcról szögletes zöld üveget vett le, a tartalmát beleöntötte egy művészien faragott, zöldarany tálba, s azt a Gyáva Oroszlán elé tette. Az Oroszlán megszagolta, mint akinek sehogy sem ízlik, de a Varázsló rászólt:

- Idd meg.

- Mi ez? - kérdezte az Oroszlán.

- Hogy is mondjam: ha benned volna, bátorság volna. De persze tudod, hogy a bátorság, az mindig belül van: így ezt se nevezhetjük bátorságnak, amíg le nem nyelted. Ezért azt ajánlom, hajtsd fel ízibe.

Az Oroszlán nem sokat teketóriázott, fenékig ürítette a csuprot.

- No, mit érzel? - érdeklődött Oz.

- Bátornak érzem magam! - jelentette ki az Oroszlán, és boldogan sietett vissza barátaihoz, hogy elújságolja nekik szerencséjét.

Mikor Oz magára maradt, elmosolyodott: íme, gondolta, sikerült megadnia a Madárijesztőnek, a Bádog Favágónak meg a Gyáva Oroszlánnak pontosan azt, amit akartak. "Hogyan is hagyhatnám abba a szélhámoskodást - tűnődött -, amikor mindenki olyasmit kíván tőlem, amiről úgyis tudják, hogy megvalósíthatatlan? Könnyű volt boldoggá tennem a Madárijesztőt, az Oroszlánt meg a Bádog Favágót, mert azt hitték, hogy mindenható vagyok. De ahhoz már sokkal több fantázia kell, hogy Dorkát visszavigyem Kansasba, és egyelőre fogalmam sincs róla, miképpen fogjak hozzá." 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.