Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


18. Délre

2010.04.25

18. Délre!

Dorka keservesen sírt, mikor látta, hogy reménysége - hogy hazajusson Kansasba - ismét füstbe ment; de mikor aztán végiggondolta a dolgot, mégiscsak örült, hogy nem szállt fel a léggömbben. Azt azonban társaival együtt szívből sajnálta, hogy Ozt elveszítette. A Bádog Favágó odament hozzá, és így szólt:

- Hálátlanság volna részemről, ha nem gyászolnám meg azt, akitől a pompás szívemet ajándékba kaptam. Szeretnék egy-két könnyet ejteni érte, ha volnál olyan szíves és letörölgetnéd, nehogy megrozsdáljak.

- Örömest - mondta Dorka, és azonnal törülközőt vett elő. A Bádog Favágó néhány percig sírt, Dorka pedig ügyelte könnyeit, és gondosan letörölgette őket a törülközővel. Mikor a Favágó befejezte a sírást, megköszönte Dorka segítségét, és alaposan megolajozta magát drágaköves olajozójával, nehogy baj érje.

Most a Madárijesztő lett a Smaragdváros ura, és jóllehet nem volt varázsló, a nép igen büszke volt rá, "mert - úgy mondották - nincs a világon még egy város, amelyben egy kitömött ember volna az úr!" És ebben - a maguk szempontjából - teljesen igazuk volt.

A léggömb felszállását és Oz eltűnését követő napon négy barátunk gyűlést tartott a trónteremben, hogy meghányják-vessék dolgaikat. A Madárijesztő a nagy trónszéken ült, a másik három pedig előtte állt nagy tisztelettudóan.

- Helyzetünk nem éppen rossz - kezdte az új uralkodó -, mert a miénk ez a palota meg a Smaragdváros, azt tehetjük, amihez kedvünk van. Ha meggondolom, hogy nem is olyan régen karóba húzva álltam egy paraszt búzaföldjén, most pedig ennek a gyönyörű városnak vagyok az uralkodója, mondhatom, meg vagyok elégedve sorsommal.

- Én sem panaszkodom - fűzte tovább a szót a Bádog Favágó. - Az új szívem kitűnően működik, és igazán ez volt az egyetlen, amit kívántam magamnak.

- Ami engem illet, beérem a tudattal, hogy nálam bátrabb állat alig van, és aligha volt ezen a világon - jegyezte meg az Oroszlán szerényen.

- Ha Dorka hajlandó volna itt maradni a Smaragdvárosban, boldogan élhetnénk itt együtt, míg a világ s még két nap - folytatta a Madárijesztő.

- De én nem akarok itt maradni! - siránkozott Dorka. - Én haza akarok menni Kansasba, és ott akarok élni Emmi nénivel meg Henrik bácsival.

- Hát akkor mit csináljunk? - tűnődött a Favágó.

A Madárijesztő elhatározta, hogy gondolkodni fog, és annyira törte a fejét, hogy a zsilettpengék mindenfelé kiálltak a koponyájából. Végül megszólalt:

- Hopp, megvan! Hívjuk ide a Szárnyas Majmokat, és kérjük meg őket, hogy repítsenek át a sivatagon!

- Nagyszerű ötlet! - örvendezett Dorka. - Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Szaladok az Aranysipkámért.

Behozta a sipkát a trónterembe, elmondta a varázsigét, és a Szárnyas Majmok hada csakhamar berepült a nyitott ablakon; a Majomkirály mélyen meghajolt előtte.

- Másodízben szólítottál bennünket. Mit kívánsz?

- Szeretném, ha hazavinnétek Kansasba - felelte Dorka.

- Ezt nem tudjuk megtenni - válaszolta a Király. - Mi ide tartozunk, ebbe az országba, s ezt nem hagyhatjuk el. Tudtommal egyetlen Szárnyas Majom sem járt még Kansasban, és nem is fog soha, mert nem vagyunk odavalók. Boldogan állunk rendelkezésedre mindenben, amire képesek vagyunk, de a sivatagon nem kelhetünk át. Élj boldogul!

A Majomkirály újra meghajolt Dorka előtt, azután kiterjesztette szárnyait, és elszállt a nyitott ablakon át; népe követte.

Dorka kis híján sírva fakadt csalódásában.

- Hiába pazaroltam el az Aranysipka bűvös erejét! A Szárnyas Majmok nem tudnak rajtam segíteni.

- Ez igazán nagyon kínos! - sajnálkozott a gyengéd szívű Favágó. A Madárijesztő megint gondolkodott, és a koponyája olyan rettenetesen kidagadt, hogy Dorka már-már attól félt, megreped.

- Hívjuk be a zöld barkós katonát - javasolta végül a Madárijesztő. - Hallgassuk meg a tanácsát.

Behívták tehát a zöld pofaszakállas katonát; félve lépett be a trónterembe, mert Oz idején sohasem léphette át a küszöböt.

- Ez a kislány át akar kelni a sivatagon - fordult a Madárijesztő a katonához. - Hogyan fogjon hozzá?

- Fogalmam sincs - válaszolta a katona. - Soha senki sem kelt még át a sivatagon, hacsak nem Oz maga.

- És nincs az országban senki, aki segíthetne rajtam? - kérdezte Dorka sürgetőn.

- Talán Glinda - javasolta a katona.

- Ki az a Glinda? - tudakolta a Madárijesztő.

- A Déli Boszorkány. Ő a leghatalmasabb valamennyi Boszorkány közül, és a kvarangyok népén uralkodik. A palotája a sivatag legszélén áll, és így könnyen meglehet, hogy tudja, hogyan kell átjutni rajta.

- Glinda jó Boszorkány, ugye? - kérdezte a leányka.

- A kvarangyok szerint jó - felelte a katona. - Mindenesetre kedves mindenkihez. Úgy hallottam, hogy nagyon szép, és tudja az örök ifjúság titkát, pedig már sok-sok éve él ezen a földön.

- Hogy juthatok a várához? - kérdezte Dorka.

- Az út nyílegyenest délnek vezet - felelte a katona. - De állítólag száz veszély fenyegeti az utazót. Az erdő tele vadállatokkal, meg aztán egy különös emberfajta is lakik arra, akik nem szeretik, ha idegenek kelnek át országukon. Épp ezért még soha egyetlen kvarangy sem jött fel a Smaragdvárosba.

Mikor a katona elment, a Madárijesztő így szólt:

- Veszély ide, veszély oda, mégiscsak a legokosabb, amit Dorka tehet, ha elmegy a Dél országába, és Glindához folyamodik segítségért. Mert ha itt marad, sose kerül haza Kansasba.

- Úgy látom, te megint gondolkoztál! - jegyezte meg a Bádog Favágó.

- Ördögöd van! - bólintott a Madárijesztő.

- Én is elmegyek Dorkával - jelentette ki az Oroszlán. - Meguntam a várost, visszavágyom a szabadba, az erdőbe. Elvégre mégiscsak vadállat vagyok, vagy mi a szösz! Meg aztán kell valaki, aki vigyázzon Dorkára.

- Szent igaz! - hagyta helyben a Bádog Favágó. - Talán az én fejszémnek is hasznát veszi; én is elkísérem Dorkát a Dél országába.

- Mikor indulunk? - kérdezte a Madárijesztő.

- Hát te is velünk jössz? - kérdezték a többiek meglepetten.

- Természetesen! Dorka nélkül sose kaptam volna eszet. Ő szedett le a karóról a búzaföld kellős közepén, és ő hozott el a Smaragdvárosba. Neki köszönhetem a szerencsémet, és addig nem hagyom el, amíg istenigazából és végleg el nem indul haza Kansasba.

- Köszönöm! - hálálkodott Dorka. - Igazán olyan kedvesek vagytok hozzám valamennyien! De szeretnék minél hamarabb elindulni.

- Holnap reggel indulunk! - határozott a Madárijesztő. - Most tehát készüljünk fel mindnyájan a hosszú útra. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.