Gyere mesélj!

Kocsisok versenye

Volt egyszer egy király, aki egy magas hegy tetején lakott. Összes hű alattvalója lent élt a völgyben. A hegy csúcsán álló palotához egyetlen meredek, kanyargós út vezetett a hegy oldalán. A király szerette alattvalóit, és azok is szerették őt, úgyhogy minden nap meglátogatta őket. Az út nagyon veszélyes volt le a hegyről, de a királynak volt egy megbízható embere, aki a kocsit hajtotta.

Egyik nap meghalt a kocsis, és kihirdették az egész királyságban, hogy a királynak új kocsisra van szüksége. Versenyt hirdettek, hogy a legméltóbb ember nyerhesse el ezt az állást.

Elérkezett a nagy nap, és három ember állt ki, hogy megmutassák, mit tudnak. Az első ember felugrott a kocsira, és elkezdett villámgyorsan lefelé száguldani, s közben nagyon gyorsan és ügyesen vette be a kanyarokat, időnként elég közel járva a sziklafal széléhez, de nagyon jó idő alatt ért le a hegy aljára. Az emberek dicsérték, és bíztatták, hogy biztosan őt fogja választani a király.

A következő kocsis, látva az előző teljesítményét, még gyorsabban száguldott lefelé. A hintóval farolva vette be a kanyarokat, néha majdnem kicsúszott, de az utolsó pillanatban mindig meg tudta fogni a kocsit. A tömeg csak ámult az ügyességén.

A gyorsasága meghozta az eredményt, mert sokkal gyorsabban ért le, mint az előző kocsis. Az emberek nem sok esélyt jósoltak az utolsó jelentkezőnek, mert annyira ügyes volt a második jelentkező.

Végül a harmadik kocsis is nekirugaszkodott a veszélyes pályának. Meglepetésre azonban nem kezdte el őrülten hajtani a lovait, hanem kellő megfontolással, magabiztos tempóban jött le, a szikla szélétől távolabbi íveket vette, és inkább a belső úton manőverezett. Így neki tartott a legtovább, hogy leérjen. Az emberek gúnyolódva tekintettek rá, hogy ennyire lassú volt, és kinevették.

A király nem tétovázott, és azonnal kihirdette a győztest, akit a megtiszteltetés ér, hogy neki szolgálhasson. Ez pedig a harmadik kocsis lett, mindenki megdöbbenésére!
A bölcs király azért választotta őt, mert neki nem a vakmerőség, hanem a biztonság, és megbízhatóság számított. Inkább több időbe kerüljön lejutni a hegyről, mintsem élete veszélyeztetve legyen.

Fontos tanulságot rejt számunkra ez a történet. A keresztény életben nem a gyorsaság, a vakmerőség számít, hanem az, hogy biztonságban haladjunk előre, megfontoltan, különben kisodródunk, és a bűn kegyetlen mély hasadékába zuhanunk.

Jézus olyan szolgálókat keres maga mellé, akik őrá figyelnek, és nem az embereknek akarnak tetszelegni, és azokat lenyűgözni kegyelmi ajándékaikkal, mert ők előbb-utóbb megszégyenülnek, és a bűn csapdájába esnek.